Gyerekkoromat Budapest belvárosában éltem. 13 évesen lejutottam egy edzőterembe, ami nagyon jó mentális fejlődést is adott az erőnlét mellett. Így hamarosan heti 6-7 napot voltam lent egészen 18 éves koromig. Itt szereztem azt az alap tudást, amit a mai napig tudok hasznosítani. Eközben küzdősportot tanultam a Jakab Lajos önvédelmi edzésein. Itt sok jó embert ismertem meg. Ekkor már kezdett bennem körvonalazódni, hogy nem szeretek versengeni. Ezért a küzdősport hamarosan lemorzsolódott mellőlem. A legnagyobb kihívás, hogy magadnál jobb legyél. Mindig is szerettem súrolni a határaimat, mint edzésben, mint az életben.
Szerencsémre már gyerekként sokat utazhattam és a családomat sokszor látogathattam Hamburgban. Más kultúra és más gondolatvilág sokat segített nekem a felnőtté válásban. Ezután 18 éves koromban megigényeltem a német állampolgárságomat, amit pár évvel később megkaptam.
A mozgáson kívül nagyon érdekel a zene és a multimédia, ami abban az időben még a lemezjátszó, jobb esetben, cd lemez volt. Így jött az életembe 18 éves koromtól az informatika, ami egy teljesen új világba vezetett. Érettségi után programozó lettem. Nem programozó területen, de egészen a mai napig informatikai területén dolgozom.
32 éves koromban (2011-ben) elkezdtem újra edzőterembe járni egy kedves barátom/munkatársam unszolására. Sok régi jó emlék az edzéssel kapcsolatosan megerősített abban, hogy van ezen a területen is dolgom. 34 évesen (2013-ban) megismerkedtem a Hot Iron csoportos órával, Az edzés utáni adrenalin mindent meghatároz. Innen egyenes út volt a Testnevelési Főiskola (2015-2016). Kedvenc tanárom Bogárdi István, aki hosszú évek alatt szerzett tapasztalata, pótolhatatlan tudása és tanári teljesítménye nagy hatással volt rám. Folyamatosan képeztem magam, rengeteg könyv, az ezekből való tapasztalás és kisebb workshopok formájában. A Főiskola után Hot Iron képzést (2016) és ezt követően a TRX képzést (2020) is elvégeztem. Eleinte Biatorbágyon a Viadukt Fitt teremben voltam személyi edző és csoportos óraadó. Több teremben vállaltam helyettesítést Budapesten és környékén, ami tapasztalatszerzésnek kiváló volt. Életem Vác felé terelődött és ott 2017-től tartom az óráimat az A-fitness-ben és a Royal Fitness-ben. A saját testsúlyos tabata edzés, vagy más néven HIIT edzés is részét képezi az óráimnak, aminek a jól eladható nevét még mindig keresem. Rengeteg emberrel dolgoztam már együtt az óráimon. Törekszem arra, hogy a csoportos óráimon a személyi edzés élményét megkapja mindenki.
Mostanában indítottam el az első webshopot, amivel nagyon sokat tanulok, mind az informatika, mind pedig a vállalkozói lét kihívásaiból. Egyre jobban tetszik a marketing és reklám valamint weboldal programozás is. Ami ezután történik, azt az élet írja…
Be First to Comment